A koronavírus 2020-as európai megjelenésének kezdetén, minden bizonnyal senki nem sejtette, hogy egy ilyen világjárvány hogyan érinti majd az emberek mindennapi életét és az egyes iparágak, kereskedelmi szektorok működését. Ezen belül természetesen mi magunk, a ROCK SAFETY Kft. sem sejthettük, milyen, eddig soha nem látott feladatokat, lehetőségeket és küldetést tartogat számunkra – mint munkavédelmi termékek kereskedelmével foglalkozó vállalat számára – egy világjárvány, amely fenekestől fordítja fel a kereskedelemről eddig alkotott elképzeléseinket. Honnan is sejthettük volna, hiszen a legtöbbünk életében nem fordult még elő olyan, hogy a saját és családja teljes addigi életét kell alárendelnie egy láthatatlan ellenségnek,amelynek megjelenése és elterjedése hihetetlen számú emberéletet követel, családokat csonkít meg, vagy ezek megélhetését és hosszú évek, évtizedek alatt felépített egzisztenciáját teszi tönkre végérvényesen, ráadásul globális szinten.

Aztán 2020 késő telén / kora tavaszán Európában és szűkebb hazánkban is felütötte fejét a járvány és azzal kellett szembesülnünk, hogy a veszély valódi és minden korábbinál ijesztőbb, a tevékenységünk sajátosságából adódóan egyben soha nem látott felelősségtudattal átitatott lehetőséget is tartogat számunkra és a hozzánk hasonló termékprofillal rendelkező importőrök számára.

A lehetőség mindenki számára magától értetődő volt, hiszen a munkavédelmi termékportfólión belül számtalan olyan – elsősorban egyszerhasználatos és légzésvédő – termék megtalálható, amelyek a járvány elleni védekezés szerves részeivé is váltak, így pillanatok alatt hiánycikkek lettek és borítékolható volt, hogy aki időben és árban megfelelően tudja menedzselni az említett termékek utánpótlását és rendelkezésre állását, annak nem lesz gondja az értékesítéssel. Röviden: Beszerezni / importálni volt nehéz és kockázatos, nem pedig vevőt találni és eladni az árut.

A fenti folyamatokkal együtt járó felelősség talán már sokkal kevésbé egyértelmű, számunkra mégis egészen nyilvánvaló volt a kezdetektől fogva.  Küldetésünk és hitvallásunk kimondva is a családok és családtagok épségének megóvásán keresztül a jövő generációjának védelme, és ép, egészséges körülmények közti felnövésének biztosítása a legkiválóbb minőségű termékek, szolgáltatások biztosításán keresztül, minél magasabb hozzáadott érték mellett.

A koronavírus-járvány egyik pillanatról a másikra teljesen más megvilágításba helyezte az „ép” és „egészséges” fogalmakat, gyakran a „teljes” család képét is megtámadva sodorta veszélybe a következő generációk egészséges jövőjét. Az önként vállalt felelősségtudatunkat – a nehéz körülmények közepette – hatványozottan kellett szem előtt tartanunk. Tudtuk, közvetve és közvetlenül is emberéletek és egész családok jövője múlik azon, hogy adott pillanatban tudunk-e a járvány terjedésének megfékezéséhez vagy lelassításhoz szükséges védőeszközöket, a betegek ápolására szánt termékeket biztosítani, mint elsőkörös importőr. A külvilág és a saját magunkkal szemben megfogalmazott elvárások és küldetésünk teljesítésének igazi próbája volt ez, felnőni az embert próbáló feladathoz.

Bár a járványnak sajnos még közel sincs vége, az elmúlt naptári év tükrében mindenféle túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a külső és belső elvárások és kihívások mindegyikének sikerült megfelelni, és nem adjuk fel a harcot az továbbiakban sem. Nehéz lenne egzakt módon meghatározni, hogy tevékenységünkkel mennyi egyén és család jólétének és egészségének megőrzéséhez járultunk hozzá, de tudjuk, hogy ez a szám igen magas. Jóleső érzéssel tölt el bennünket, hogy felértékelődött szerepkörünkben maximális hatékonysággal el tudjuk látni az osztályrészül jutott feladatainkat. Tudjuk, hogy a láncolat végén szereplők nem fogják tudni, honnan indult a segítség, ahogy azt sem biztosan, hogy ennek hiányában akár lényegesen rosszabb helyzetbe is kerülhettek volna, mi mégis a járvány végéig kitartunk és nem adjuk fel elképzelésünket, hogy a legnehezebb időkben is megvédjük a családokat.